top of page
PG-02.png

Philipp György

karnagy

Zenei tanulmányaimat hegedűn, ütőhangszereken, és fiúénekesként kezdtem, majd zeneszerzést és karmesterséget tanultam. Tanítottam a Táncművészeti Főiskolán, a Budapesti Énekesiskolában, a Baltazár Színházban, jelenleg pedig az AKG-ban. A zenés színházhoz az alternatív szférán, később kőszínházi munkáimon keresztül kerültem közel (Ágens, Gergye Krisztián, Bárka Színház, Nemzeti Színház, Katona József Színház, Orlai Produkció, Közép-Európa Táncszínház, Magyar Állami Népi Együttes, Kolibri Színház stb.).

Első operarendezéseimnek köszönhetően máig rendszeresen a Budapesti Fesztiválzenekar zenei munkatársa vagyok, bariton és kontratenor énekesként főként kortárs és barokk operákban játszom.

Saját társulatomat, az Á la cARTe-ot 2009-ben alapítottam, azóta a hivatásos énekesekből álló társulat kamarakórusként bejárta a világot, operatársulatként pedig számos sikeres produkciót tudhat maga mögött. (BFZ, NFZ, BDZ, Amadinda, UMZE, ARTUS, Szent Efrém Férfikar, Savaria Barokk Zenekar, Budapesti Vonósok)

Rendezőként és karmesterként a klasszikus zene és az opera fiatal közönségének kinevelését, és ezen műfajok elérhetőbbé, érthetőbbé és közvetlenebbé tételét tartom legfőbb feladatomnak. 2018 óta a Légzéssel a Lélekért Kórus karnagya vagyok. A kórusban légzőszervi megbetegedésben szenvedők énekelnek együtt énektanáraikkal és orvosaikkal. Ez a közösség és ez a munka a zeneterápia irányába mozdította előadói pályámat. 

A LokálVokál kezdeményezése szintén organikusan illeszkedik a művészi munkámba, hiszen számomra nagyon fontos a zenei nevelés, a zenéhez nem jutók zenéhez juttatása, az éneklés testi-lelki hatásainak terjesztése, átadása. 

illustration04.png
bottom of page